Pécs

Vasárnap elég korán kellett kelni a csapatnak. 7 órai találkozó volt megbeszélve a Százhalombattai benzinkútnál. 7.40-kor tovább indultunk Pécsre. Az út eseménydús volt. A fürge nyúl harmadikként érkezett Pécsre. :)

A Pécsi Tudományegyetem pályáján játszottunk. Odaérkezésünkkor a srácok elkezdtek dobálgatni a legközelebbi pályán, ami egy nagy focipálya volt. Ez nem nagy tetszést váltott ki a pálya gondnokánál. Pedig sima talpú utcai cipőben voltunk, és nem stoplisban mint a focisták. (Itt jegyezném meg, hogy Magyarországon, még mindig túlbecsülik magukat a focipályák, és azt vallják, hogy a nagypálya az csak focira használható, és másoknak még a fű széléhez sem szabad érni. Pedig mi kevesebb kárt teszünk a fűben, mint egy focista becsúszás.)

Az edzőpálya ahol játszottunk nem volt rosszabb a Margitszigeti Nagyrétnél. (Ausztriában rosszabb pályán játszottunk.) A pécsi és belgrádi csapat kicsit később érkezett, mert este meglátogatták a város nevezetességeit. Az idő kellemes volt. Időnként záporokkal tarkítva. A napot is egy kellemes villámlással érkező vihar zárta le.

A foglalkozás bemelegítéssel és edzéssel kezdődött, majd játékkal folytattuk. Ez a legjobb módszer, hogy az újoncok megtapasztalják, és meglássák belülről, hogy hogyan működik ez a játék. Reméljük sikerült velük megszerettetni a játékot.

Köszönjük szépen Albi Wenzelnek a szervezést. Nagyon jól esett mindenkinek a játék. Hamar eltelt ez a nap.

 

Posted on April 23, 2012 in Hírek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

HTML tags are not allowed.

Back to Top